Milyen étrend szükséges epeműtét után?

797
HOZZÁSZÓLÁS:

A műtét után számolni kell azzal, hogy az epehólyag nem tölti be tároló funkcióját, tehát az epe elfolyása folyamatos. Ezért rendszerint több, vagy kevesebb annál, mint amennyire az éppen elfogyasztott étel emésztéséhez szükség lenne.zoldsegek-01

Hogyan étkezzünk epeműtét után?

Az étrend összeállításánál a rendszeres, gyakori kis étkezések (napi 5-8) betartása változatlanul, sőt, fokozottan szükséges, ugyanis csupán így érhető el, hogy a folyamatosan elfolyó epe felhasználásra kerüljön.

Az első két hétben célszerű a zsírfogyasztást csökkenteni, mert könnyen előfordulhat, hogy nem elegendő a termelődő epe a patkóbélbe került zsiradék emésztéséhez, emiatt gyakran hígabb hasmenéses széklet keletkezik.

Néhány hónap után (5-6) az epevezeték kitágul és átveszi az epehólyag szerepét, tárolja az epét és visszaáll az étkezések utáni, szabályozott epeürítés.

A műtét után – az arra hajlamos személyeknél – a kőképződés lehetősége továbbra is fennáll. Éppen ezért célszerű az epekő kialakulásának kockázatát csökkentő étrend előírásait betartani, ami egy kiegyensúlyozott vegyes táplálkozást jelent, figyelembe véve a beteg esetleges egyéni tűrőképességét bizonyos ételekkel szemben, amik megmaradtak, vagy a műtét után új formában jelentkeztek.

797
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]